Orvosi viccek55 db

Az alapjelenet a rendelő. A beteg előadja a panaszát, az orvos pedig szenvtelen szakmai nyugalommal közli a magáét: a műfaj nagy szertartása a jó hír és a rossz hír, amelyek közül a beteg legfeljebb sorrendet választhat. A viccbeli orvos ritkán téved, inkább túl őszinte, a beteg pedig mindent szó szerint ért, és ebből a két beszédmódból az égvilágon bármi kisülhet. A kórteremben ugyanez zajlik nagyobb tétben.

A viccek törzsvendége az öreg beteg. Pista bácsi és társai a rendelőben is ugyanazt hozzák, amit oly sokszor: lehet, hogy az orvosnak nagyobb a szakmai tudása, de az öreg élettapasztalata sok mindent kompenzál a különbségből. Az orvos felad egy magas labdát, de a végszó már az övék. Az öreg beteg nem műveletlen és nem naiv, egyszerűen más rendszerben gondolkodik, mint az orvostudomány, és a kettő közül a viccekben rendre az övé bizonyul életszerűbbnek.

Az orvosi humornak közben van egy jó adag fekete széle is. A kórházi viccek olyan helyekre is elmerészkednek, ahová az udvarias beszélgetés soha, és sokszor éppen ezek a legemlékezetesebb darabok. Maguk az orvosok és az ápolók sem finomkodnak: a kórházi folyosókon a humor bevett önvédelem a mindennapi feszültség ellen, és aki hallott már két nővért beszélgetni, az sejti, hogy a legjobb fekete vicceket nem a betegek találják ki.

Erre a fajta bátorságra a magyar irodalom adta a legszebb példát. Karinthy Frigyes a saját agyműtétjéről írta az Utazás a koponyám körül című könyvét: az operációt helyi érzéstelenítéssel, végig éber állapotban élte végig, és még arra is volt gondja, hogy megjegyezze, éppen a tizenhármas műtőben fekszik. A sebésze szerint nyugodt, fegyelmezett beteg volt. Nevetni a legrosszabb helyzetben is lehet, sőt talán ott érdemes igazán.

És ott a nővér, akit a magyar nyelv nem véletlenül hív máig nővérnek: évszázadokon át szerzetesnővérek ápolták a betegeket, és a szó túlélte a fátylat. A viccekben a nővér sosem a balek, ő az, aki már mindent látott, akár jóval többet is, mint az orvos. Egy Hippokratésznek tulajdonított mondás szerint az orvos kezel, a természet gyógyít. A vicc a kettő között dolgozik: lehet, hogy nem gyógyít, de a várakozást megrövidíti, és élvezetesebbé teszi, és aki ült már várólistán, az tudja, hogy ez sem elhanyagolható dolog.