Gyerekviccek39 db

A jelenetek nagy része otthon játszódik, és a fő partner a szülő. Az apuka vagy anyuka magyaráz, ígérget, alkudozik, végső esetben fizet, hogy a gyerek valamit mondjon vagy éppen ne mondjon, és a végén szinte mindig ő jár rosszabbul, mert a gyerek mindent megjegyez: azt is, amit neki mondtak, meg azt is, amit csak véletlenül hallott. A hősök többnyire névtelen kisfiúk és kislányok, akik bármelyik családban megtalálhatók, de vannak kiemelten gyakran előforduló, tipikus gyerekek, mint Móricka.

A gyerek ráadásul nem tesz különbséget, a felnőtt világ minden tekintélyével ugyanúgy bánik. Az orvosnál, a rendőrségen, a könyvtárban és az óvodában ugyanaz történik, mint otthon a konyhában: a gyerek kérdez egyet, amire nincs jó válasz, vagy válaszol egyet, amire a felnőtt nem számított. A tekintély a gyerekviccekben pontosan addig tart, amíg egy hatéves rá nem kérdez valamire.

A jelenségnek a magyar nyelvben saját neve is van: gyerekszáj. Amit a gyerekek tényleg kimondtak, azt nálunk évtizedek óta gyűjtik, újságrovatok és egész könyvek épültek rá. Népszerűek az országban Janikovszky Éva könyvei, amelyekben a kisfiú elbeszélő csak elmondja, amit a családjában lát, a felnőtt olvasó pedig egyszerre nevet és pirul. És a dolog nem magyar különlegesség, számos ország vicceiben előfordul.

A gyerekvicc egyáltalán nem kedveskedő, cukormázas műfaj. A gyerek kérdései kényelmetlenek, az időzítése könyörtelen, és a logikája elől nincs kibúvó. Aki egyszer azt tanította neki, hogy hazudni nem szabad, az ne csodálkozzon, ha a vendégek előtt derül ki, mi hangzott el róluk előző este a konyhában.

Aki még nem szülő, az a gyereknek szurkol, és jót nevet a vicceken. Aki már az, az van, hogy kínjában nevet, és csendben végiggondolja, mit mondott mostanában a gyereke füle hallatára, és jobb esetben még időben elkezd vigyázni. Rosszabb esetben a következő családi ebéden vagy a főnök előtt minden kiderül.