Autós viccek18 db

Közösen figurázzuk ki a különböző márkák tulajdonosait. A bunkó BMW-s, aki soha nem használ indexet. A Mercedesszel járó gazdag középkorú vagy idősebb úr. A hét év feletti Suzukis. Vagy éppen az idősebb generáció meghatározó élménye, az autós viccek koronázatlan királya, a Trabant. Az NDK-ban külön könyvekbe gyűjtötték a trabantvicceket, és állítólag még a titkosszolgálat is figyelte őket, mert a viccekből lehetett a legpontosabban kiolvasni a közhangulatot. A papírautó persze legenda, a Trabant karosszériája valójában műgyantából készült, nem papírból. A többihez viszont nem kellett túlzás: a huszonhat lóerővel a százas tempót akkor érte el, ha éppen olyan kedve volt. Weboldalunk ikonja sem véletlenül lett egy ütött-kopott Trabant.

Az autó a szocializmusban maga volt a várakozás. Nem volt elég, ha az embernek megvolt rá a pénze, új autóhoz a Merkúrnál csak évekig tartó sorban állás után lehetett jutni. Trabant, Wartburg, Zsiguli, Dacia, ezek voltak a szocialista ipar fő termékei, meg persze a vágyott „nyugati" autók, amiket csak a még gazdagabbak engedhettek meg maguknak.

A viccbeli autós élet ma is ugyanazokból a jelenetekből áll. A rendőr lemeszeli a sietős autóst, és a párbeszéd sosem arról szól, amiről a KRESZ szerint kellene. A szőke nőnek hiába van vadonatúj sportkocsija, azt nem a rendeltetése szerint használja. A részeg reggel megfogadja, hogy a kocsmából soha többé nem vezet haza, és a fogadalom pontosan addig tart, ameddig az előző is tartott. A tárgyaláson pedig a sofőr magyarázza a bírónak, hogy miért pont úgy történt minden, ahogy. Az autó a magyar viccvilág nagy találkozóhelye, előbb-utóbb mindenki volán mögé ül, vagy legalábbis az út szélén álldogál.

Az autó a viccben mindig több, mint közlekedési eszköz: státusz, egyfajta státuszszimbólum. A viccek pontosan mérik, ki mit vezet, és a hierarchia csúcsán a nagy nyugati márkák állnak, az alján pedig a Trabant. Persze a viccben pont az a szép, hogy amikor úgy akarja, a Trabant simán lehagyja a Porschét.